"Kisvárosokban még ma is csak annyi lakás van, amennyi lakó. Sokszor egy egész évet is várni kell, míg elhalás vagy elköltözés által alkalmas ház akad. Olyan házakat a mi eleink nem építettek, amelyekben mások lakjanak. Aztán a stafírunghoz is idő kell. Az akkori kelengyéket nem lehetett felfújni egy hét alatt. A nemes asszonyok a saját libáikról kopasztották a tollat, melyből leányaik ágyneműje készült, otthon termett lenből szőtt vásznakból varrták a lepedők, abroszok, asztalterítők nagy készletét, mert nem a külső komfort és csillogás, de a szekrények belső tartalma után ítélték meg a háztartás fényét, úri voltát. És e szekrények hogyan készültek? Néhány fatuskó száradt a kúria udvarán vagy a félszerben évek óta - a kertben kivágott öreg diófák törzsei. Bizony nem ok nélkül kímélte meg őket a fejsze. Kimondta már ezekre a szentenciát a gazda, hogy a ház fejlődő kisasszonyainak szekrényeket csináltat belőlük, ha férjhez mennek. Az ősök a vén fák árnyékában pihentek hajdan s ím egykor majd az unokák fehérneműit teszik beléjük, - csakhogy azokkal még az asztalosnak is lesz egy kis dolga.

Ily módon készültek a hajdani stafírungok. Nem lehet tehát csodálkozni, hogy a Jókay József lakodalma elhúzódott a nyár derekán túl - talán a házra is várni kellett, míg bérbe vehette a tulajdonosától, Kacz Józseftől."

/Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora - ingyenesen olvasható és hangoskönyvben hallgatható a magyar elektronikus könyvtár honlapján./

RÉGEN MINDENT MEGTERMELTEK AZ EMBEREK MAGUK! (NEM VOLT HULLADÉKGAZDÁLKODÁS SEM :-))

Kép forrása: http://cultura.hu/kultura/anekdota-estere-valasz-a-valaszra/