ŐSI BIRTOK TIMON ÁKOSNÁL II.
Folytatólagosan közlöm az első kivonatom folytatását, gyönyörű szerkesztései elkülönítésben adom közre, a megelőző cikk a magyar magántulajdon alapját, a most írt kivonat a köztulajdon alapját veti meg, azzal, hogy a vagyontárgyaknak mindig kell lennie egy funkciójának, célhoz rendeltségének. Ez adja a jó vagyongazdálkodás alapját.
„Szent István decretumaiban már világosan látjuk, az egyéni földtulajdon biztosítását, de ennek fokozatos kifejlődéséről az ősi államszervezet korában alig tudunk valamit. A dolog természete hozza magával, hogy a földművelés elterjedésével előtérbe lép az egyéni birtok jelentősége és czélszerűsége. A nomád és félnomád gazdasági élet: a halászat, vadászat, baromtenyésztés nagy területekre kiterjeszkedő közös birtokrendszert tételeznek fel, holott a földművelés intensivitásának egyik legfontosabb eleme az egyéni birtoklás. Minél előbb halad előre a földművelés, annál nagyobb mértékben fejlődik ki az egyéni földtulajdon, a nélkül, hogy a közös birtoklási rendszert teljesen kiszoríthatná.” „Mejegyzés: ha rövid időutazást teszek ennél a bekezdésnél párhuzamosan felvetődik a hajléktalan személyek közterületen való életvitelszerű tartózkodása, hiszen a vagyoni elemek jól látható funkciót kaptak mindig, a funkciótlan vagyoni elem, halott vagyoni elem, terhelt vagyoni elem, passzív vagyoni elem.
„Utóbbi bizonyos mértékig és korlátok között igen soká marad fenn az egyéni földtulajdon mellett is. Kezdetben ugyanis az egyéni földtulajdon csak a művelés alá vett területeken, a szántóföldeken fejlődik ki, ellenben az egyéb földterüeltek: a nádasok, erdők, rétek, legelők tovább is közös birtoklás tárgyai maradnak.
A viszonyok úgy hozták magukkal, hogy az ország területének jelentékeny része a nemzetségi földosztásba bele nem vonatott, semmiféle szálláshoz nem tartozott. Ennek az oka magának az illető területnek természeti, földrajzi sajátosságaiban rejlett. A rengeteg erdőségeket egyfelől, a kiterjedt mocsaras vidékeket másfelől, miknek hasznát nem vehették, szabadon hagyták. Ezek a szabadon maradt területrészek e törzsnek közös vagyonát, közös birtokát képezték.
Az egyéni birtoklás felé haladó nemzetségi szállásokon és a meg nem szállott területeken kívül voltak még olyan földek, melyek a várak őrzésére és fenntartására rendelt népek ellátására szolgáltak: a várföldek. Vitás, vajon ezek a várföldek, miként az imént említett szabadon maradt erdős, mocsaras stb. területrészek, egy-egy törzsnek közös tulajdonai voltak-e, avagy magának a legnagyobb politikai egységnek, a nemzetnek, az államnak képezték-e közvagyonát?A kérdés megoldása nagy nehézségekbe ütközik. Kétségtelen ugyanis, hogy a hadügyet az ősi államszervezet korában már nemzeti közügynek tekintették, hogy a háború és béke felett a nemzetgyűlés határozott és hogy a nemzet megválasztott tisztviselője, a vezér, a hadba minden fegyverfogható magyar ember felett rendelkezett; már pedig világos, hogy a várföldek, miként a várak maguk, mint a hadviselés eszköei, hadi czélt szolgáltak. Azonban másrészt kétségtelen az is, hogy a várak gondozása, valamint a várföldeken tartózkodó népek felett való parancsolás az egyes törzsek, illetve főnökeik hatáskörébe tartozott.
Szerintünk ezen kérdés eldöntésénél főleg az a szempont irányadó, hogy a törzsköteléket sokkal erősebbnek kell tartanunk, semhogy azzal szemben a nemzeti köztulajdon fogalmának ezekre a földbirtokokra nézve kifejlődését összeegyeztetni tudnánk és így helyesebb ezeket a várterületeket, valamint a nemzetségek által meg nem szállott területrészeket egyáltalán ama törzs köztulajdonának tekinteni, a melynek a székén belül feküdtek. E törzsi közös tulajdon csak akkor változott át nemzeti vagy állami közvagyonná, midőn a monarchikus elv győzelemre jutásával a király ráteszi kezét a törzsek rendelkezése alatt állott, a szállásokon kívül levő földbirtokokra, azokat közvetlenül a királyi hatalomnak veti alá és ez alapon a vármegyei szervezet létesíti.
A várföldeknek nemzeti közvagyon gyanánt felfogásával függ össze számos régibb írónak az a téves állítása, hogy a vármegyei szervezet már a vezérek korában létezett. Ezzel szemben, szerintünk, alig szenvedhet kétséget, hogy az ősi államszervezet korában, csak egyféle szervezete állott fenn a vidéki kormányzatnak: a törzsi és nemzetségi szervezet, s ehhez képest az ország területe csak egyféleképpen volt felosztva: törzsek és nemzetségek szerint. Az országnak ettől a régi felosztástól független, újabb felosztása a várak és várföldek szempontjából a királysággal egyidejű, Szent István király műve és az ő újítása.”
(Forrás: Timon Ákos Magyar alkotmány- és jogtörténet) 1906 Harmadik, átdolgozott kiadás
Ebből is látszik, hogy tulajdon alá vehető és birtokolható vagyontárgyaknak mindig szükséges funkciója kell hogy legyen. A puszta gyűjtögetés nem funkció, haszontalan, halott, passzív, és később terhessé váló vagyoni kötöttségeket jelent. Hoszasabb vizsgálat eredményét képezhetné, az állam végső öröklési képessége, amelyet egy szükséges, de nyilvános értékesítéssel meg lehetne törni. Az egyedi pl. lakástulajdont, univerzálisan konvertibilis pénzeszközzé téve.
